jardo 2009.07.17. 00:21

F1 2002

Formula 1. Egy sportág, melyet több millióan néznek hétről hétre (amikor persze verseny van). A kategória rajongóinak számát jól mutatja, hogy szinte minden vele kapcsolatos eseményen (legyen az akár verseny, akár különféle bemutatók, mindig óriási tömegek kíváncsiak a rendezvényekre.

 

Nekünk, vagyis a szurkolóknak külön öröm, hogy licenszelt játék is készült a sportágról. A jogokat az EA birtokolta, így az ő gondozásukban jelent meg az F1 2002. Ez a játék egyébként az utolsó előtti F1-es játék PC-re (az utolsó az F1 Challenge '99-'02 volt, ami gyakorlatilag mindenben ugyanaz volt, mint az F1 2002, csak belepakoltak még 3 szezont, azok csapataival, pilótáival, és pályáival együtt), így ez még értékesebbé teszi a rajongók körében ez a játékot. Annál is inkább, mert utána a Sony kezébe kerültek a jogok, ők pedig csak saját konzoljaikra hozták ki az újabb Forma 1-es játékokat.

 

Az F1 2002 - licenszelt játék lévén - természetesen tartalmazza a 2002-es Formula 1-es szezon összes pályáját, köztük olyan legendás helyszíneket, mint pl. Indianapolis, Monza, Silverstone, vagy San Marino, de körözhetünk a jócskán átalakított Hockenheimringen is.
Mindezek mellett megtalálható a játékban mind a 11 csapat, beleértve az újonc Toyota-t, vagy a híres vörös autókat, a Ferrarit, vagy éppenséggel az Ezüst Nyilakat, azaz a McLaren Mercedest, illetve belebújhatunk mind a 22 világklasszis versenyző bőrébe.

Akik nem érzik még magukat elég profinak ahhoz, hogy azonnal belevágjanak egy bajnoki szezonba, azoknak nyújt nagy segítséget a Vezetőiskola (Driving School) játékmód, ahol egy kétüléses autóban tanulhatjuk meg a vezetés alapjait, a helyes gáz- és fékhasználatot, az ideális ívet, stb.
Ezenkívül részt vehetünk teszteken is, legyen szó akár privát-, akár kollektív tesztről. Előbbi esetében csak miénk a pálya, míg utóbbi esetben a többi csapat is részt vesz a gyakorláson.
Aki pedig csak egyszerűen versenyezni szeretne egyet, az is megtalálja a kedvére valót, hiszen nekik találták ki a Gyorsverseny (Quick Race) játékmódot, amikor csupán egyetlen versenyhétvégét kell teljesítenünk. Egy teljes nagydíjhétvége, csakúgy mint a valóságban, 4 szabadedzésből, egy időmérőből, egy bemelegítésből, és persze magából a futamból áll.

A nehézséget egyébként egy külön skálán állíthatjuk be, így tényleg mindenki megtalálhatja a tudásának megfelelő szintet. Ezzel kapcsolatban azonban nagy negatívum, hogy szerintem nem sikerült eltalálni a helyes egyensúlyt, vagyis ha valaki már profibb, nehezen fogja megtalálni a megfelelő nehézségi szintet, ellenfeleink ugyanis vagy túl erősek, vagy pedig nevetségesen gyengék lesznek.

A másik dolog, ami a kezdőket segítheti, hogy a különböző vezetési segítségeket nem csak a nehézségi szinttől, de egymástól is függetlenül kapcsolhatjuk ki vagy be.

 

Külön öröm, hogy az időjárás dinamikusan változik, így könnyen lehet, hogy egy-egy futam végére elered majd az eső, vagy éppen fordítva, felszárad a pálya. Ez természetesen hatással van a taktikára is, illetve a külső körülményeket figyelembe kell vennünk az autónk beállításakor is. Összesen egyébként 4 féle lehet (száraz-napos, felhős, esős, illetve extrém esős), amelyek mind-mind más vezetési stílust is igényelnek.

Versenygépünk beállításakor rengeteg lehetőségünk van. A gumikeverékektől elkezdve a szárnyálláson és az üzemanyagszinten, a felfüggesztés keménységén és a kerekek dőlésszögén át a guminyomásig mindent részletesen beállíthatunk, sőt, még telemetriát is használhatunk. Így aki egy kicsit komolyabban jártas az autók, netalántán a versenyek és versenyautók világában, azok tényleg a saját igényükhöz alakíthatják majd autóikat. Aki viszont ehhez nem annyira ért, annak sajnos ez a része a játéknak minden bizonnyal túl bonyolultnak tűnik majd. Ők se csüggedjenek azonban, a legalapvetőbb, az autó jó vezethetőségéhez szükséges beállításokat ők is könnyen megtehetik majd.
Ebben mindenképpen nagy segítséget nyújt az is, hogy a játék ugyan angol nyelven jelent meg, de készült hozzá magyarítás, így aki csak egy-egy fogalommal, vagy alkatrész nevével nincs tisztában, ennek segítségével ők is könnyebben boldogulhatnak.

 

A grafikáról azt lehet elmondani, hogy annak idején nagyon is jól nézett ki a játék, bár mai szemmel nézve már kicsit szegényes a látvány. Ez részben jellemző az autókra, részben pedig a pályákra is. Kicsivel több tereptárgyat el tudtam volna fogadni, illetve én hiányoltam azt a megoldást is, amit a játékkal szinte egy időben megjelenő Grand Prix 4-ben benne van, nevezetesen a pályabírók. A GP4-ben ha pl. kicsúszunk, vagy csak egyszerűen elromlik az autónk, a pályamunkások bejönnek és kitolnak minket. Mondanom sem kell, ez óriásit dob a hangulaton. Többek között ez a lehetőség is sajnos kimaradt az F1 2002-ből, ami pedig még jobbá tehette volna a játékot.
A grafikával kapcsolatban említést kell tennünk a törésmodellről is. Autóinkat ugyanis leamortizálhatjuk, ha nem elég körültekintően versenyzünk. Le tud törni az első és a hátsó vezetőszárny, illetve a 4 kerék. Ez ugyan nem sok, de  legalább van a játékban törésmodell is.
Ezen kívül számos más hibából kifolyólag is a futam feladására kényszerülhetünk, ilyenek pl. a motorhibák, a fékek meghibásodása, a gumik kopása, stb.

 

A hangokkal kapcsolatban szintén csak pozitívumokat lehet elmondani. A legfontosabb, a motorhangok teljesen rendben vannak, a V10-es erőforrások visítanak rendesen, ahogy kell. Külön ki kell emelni a csapatrádiót, amelyen rengeteg hasznos információt közölnek velünk (pozíciónk, hátralévő körök száma, előttünk illetve mögöttünk haladó versenyző, a hozzájuk képesti időkülönbség, stb.). Mondjuk egy idő után azért kiismerhetővé válik az egész, hiszen többnyire előre megírt mondatokról van szó, ám ez semmit nem von le a dolog értékéből.

 

Egyébként, mint minden valamire való autós játékban, itt is sokkal könnyebb dolgunk van, ha rendelkezünk egy jó kormánnyal. Ez ugyan nem alapfeltétel, tehát billentyűzettel is egészek korrekt módon irányítható a játék, de pl. a köridőkben is jócskán megmutatkozik, hogy ki milyen játékvezérlőt használ, így mindenképpen érdemesebb kormánnyal játszani.

 

Összességében egy jó játékról beszélünk, amit nem csak a Forma 1 rajongóinak, hanem az autós játékok kedvelőinek is érdemes kipróbálni. Külön öröm, hogy a játék statisztikáinkat is tárolja, így hosszú távon is szórakozást nyújthat, hiszen ki ne szeretné megdönteni mondjuk Fangio, Senna vagy éppenséggel Schumacher rekordjait!

 

PRO:
- Forma 1
- Teljes 2002-es szezon (pályákkal, csapatokkal és versenyzőkkel)
- az autókat nagyon aprólékosan be lehet állítani
- telemetria
- dinamikusan változó időjárási viszonyok
- külön tesztlehetőség (privát, kollektív)
- hangok
- csapatrádió
- Driving School
- van törésmodell
- vezetési segítségek egyenként, és a nehézségtől függetlenül is állíthatóak

KONTRA:
- kicsit steril törésmodell
- környezet elég sivár
- az autók beállítása igen komplex, így ezzel csak azok fognak elszórakozni, akik legalább minimálisan értenek hozzá
- nem árt egy jó kormány hozzá
- nehéz megtalálni a helyes nehézséget, ellenfeleink vagy túl erősek, vagy nevetségesen gyengék
- néhány bug

 

87%
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jardo.blog.hu/api/trackback/id/tr791250558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása